Elfeledett autócsodák - DeLorean

yiebtvu.jpgBizonyára igen kevesen vannak azok, akik ne ismernék ezt a mára már legendává vált autócsodát a Vissza a jövőbe című filmekből. Akinek megadatott, hogy ilyen kocsija legyen, az bizonyára vigyáz rá, ápolja és törődik vele, mintha csak a saját gyermeket lenne - gondolnánk.

A DeLorean DMC-12 típust csupán alig két évig gyártották (és most tekintsünk el attól, hogy 2008-tól újrakezdték a gyártását minimális példányszámban), hiszen a kocsi előállításához gyártott rozsdamentes anyagok túl sokba kerültek, és még az autó atyjától is elpártoltak a befektetők, amikor drogcsempészettel vádolták meg. A DeLorean mégis legenda lett.

Azt gondolnánk, hogy az ilyen híres és mára már ritka példányszámban létező járműre úgy vigyáznak a tulajdonosaik, mint a szemük fényére, hiszen napjainkban már csak körülbelül 6500 működő példányt jegyeznek belőle.

Mint ahogy sok már márkából, ebből a típusból is van, amiről a tulajdonosa egyszerűen elfeledkezett, lemondott róla, vagy talán meghalt. Egy elfeledett, koszos, törött DeLorean is szenzáció és kincset ér. Létezik konkrétan arra szakosodott oldal, hogy a már használaton kívüli, igen ritka járműveket felírja, bejegyezze, és talán még be is gyűjtse azokat.

28685.jpg

28684.jpg

DeLorean télen-nyáron

A szomszéd kertjében, az út szélén, vagy az erdőben, de még egy elhagyatott épület garázsában is találtak már DeLoran-t. Az ekkor az ember arcára ülő döbbenet valószínűleg mindent pénzt megér.

Ennek ellenére máig rengeteg, még fel nem fedezett legendás DeLorean áll világszerte várva arra, hogy egyszer újra a régi fényükben ragyoghassanak. Ezekből a képekből láthattok egy kis összeállítást.

A következő képeket csak az erős idegrendszerrel megáldott autórajongók számára ajánlom!!

Írta, Hajner Gyula

Ha tetszett a cikk, nézd meg a Csernobili roncstemetőt, az ukrán tanktemetőt, a Magyar Honvédség legnagyobb roncstemetőjét, a világ legnagyobb repülőgép-temetőjét, a veterán roncsokkal teli tábort vagy a lengyelországi autótemetőt is!

abandoned-delorean-found-in-a-forrest-photo-gallery-59130-7.jpg

abandoned-delorean-found-in-a-forrest-photo-gallery_3.jpg

abandoned-delorean-found-in-a-forrest-photo-gallery_1.jpg

Elfeledett DeLoreant találtak egy kertben....

dsc_0012.jpg

dsc_0014.jpg

dsc_0039.jpg

dsc_0013.jpg

...itt pedig az udvarban állt egy gyönyörű példány

img_3348_zpsec625cf8.jpg

- Húha, az ott mi?

img_3347_zps92b9f479.jpg

- Csak...csak nem!?

img_3328_zps4c8a0f0f.jpg

- Egy DeLorean!

12680803_9x.JPG

Roncstelepen

314620717_7c87227138.jpg

...és egy valahol az út mentén porosodik

3470247561_f11d408a9a.jpgÚjabb példány a kertben

6101409355_8b3ce72b34_z.jpg

7317861436_5af1d16fbb.jpg

brzivxiimaax6zf.jpg

db6ade0d538765eccfbbede9a48083dd.jpg

Egy elhagyatott ház garázsában

dbc56093d2606858aaf7ce24c5ca4037.jpg

delorean_530.jpg

Szép kis gyűjtemény!

e8097eceea40fec9b2cc84445f0de3f4.jpg

em4ulas.jpg

file_php.png

junked-cars-500-0.jpg

ku-xlarge.jpg

tumblr_ld4shmpnfd1qzsd5ao1_500.jpg

tumblr_lvqhqqbori1qaxl6fo1_500.jpg

yiebtvu_1.jpg