Roncstemető egy elhagyatott orosz katonai bázison

abandoned-base-soviet-military-equipment-25.jpgA hidegháború idején a fegyverkezési verseny miatt a Szovjetunió példátlan mennyiségű fegyvert és harci járművet gyártott, halmozott fel. A '80-as évek végén a Szovjetunió összeomlott, a fegyverkezési verseny pedig véget ért, aminek következményeként a hatalmas mennyiségű technikára pedig már nem volt sem szükség.

 A '90-es évek első felében persze még próbálták a használható járműveket karbantartani, az állagukat megóvni, de ahogy teltek az évek, úgy a szükségtelenné és elavulttá váló technikákat is megette a rozsda. Elbontásuk vagy elszállításuk tetemes összegeket emésztett volna fel, így a legkézenfekvőbb, jól bevált módszert alkalmazták: otthagyták őket őket az erdőben.

abandoned-base-soviet-military-equipment-11.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-15.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-13.jpg

A hazai honvédségnek jelenleg is van pár kisebb "roncstemetője", ami inkább egy gyűjtőhely azon kiselejtezett járművek számára, amiket harcászati lőgyakorlat során használnak célpontként:

Közhely, de Oroszországban egy ilyen roncstemető nem számít egyedinek, mondhatni Dunát lehetne rekeszteni belőlük. Természetesen ezen harci technikák nagy része mélyen az erdőben, jobbára egy katonai bázison vagy a közelében, eldugva a világ elől várja a végső pusztulást.

Ha tetszett a cikk, nézd meg a Csernobili roncstemetőt, az ukrán tanktemetőt, a Magyar Honvédség legnagyobb roncstemetőjét, a világ legnagyobb repülőgép-temetőjét, a veterán roncsokkal teli tábort vagy a lengyelországi autótemetőt is!

Vera Togobickij
Források:
- russiatrek.org/blog/army
- saoirse-2010.livejournal.com/
- iliketowastemytime.com

abandoned-base-soviet-military-equipment-18.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-2.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-19.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-17.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-16.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-21.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-4.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-5.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-6.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-7.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-1.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-10.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-9.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-3.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-12.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-14.jpg

soviet_ussr_russian_modern_warfare_abandoned_equipment2.jpg

soviet_ussr_russian_modern_warfare_abandoned_equipment29.jpg

soviet_ussr_russian_modern_warfare_abandoned_equipment20.jpg

soviet_ussr_russian_modern_warfare_abandoned_equipment22.jpg

soviet_ussr_russian_modern_warfare_abandoned_equipment31.jpg

soviet_ussr_russian_modern_warfare_abandoned_equipment32.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-22.jpg

soviet_ussr_russian_modern_warfare_abandoned_equipment7.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-30.jpg

soviet_ussr_russian_modern_warfare_abandoned_equipment26.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-28.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-27.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-29.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-23.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-26.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-24.jpg

abandoned-base-soviet-military-equipment-25_1.jpg