RÁZSOCHY - A soha el nem készült kórház

Bratislava vagyis Pozsony külvárosában lévő kórházat 1985-ben kezdték el építeni. A hatalmas beruházás a 90-es évek elején a politikai helyzet miatt leállt.

 A '80-as évek elején az akkor még Csehszlovák állam egy nagyszabású projektet szavazott meg, miszerint egy vadonatúj kórházkomplexumot kell felépíteni Pozsony városában, melyben helyet kaptak volna egyetemi előadótermek, oktatóközpontok, kísérleti laboratóriumok, kollégium és campus is.

epul.jpg

Épül a kórház a '80-as évek végén

A beruházás helyszínéül Lamač (Lamacs) városrész erdős részét választották, ahonnan a leendő betegek csodás panorámában gyönyörködhettek volna, szebb időben még Ausztriába is át lehet látni.

cam03552_1.jpgCsodás panoráma tárult volna a betegek elé

A '80-as évek végén bekövetkezett politikai változás miatt a beruházás 1990-ben leállt. A tervek szerint 1993-ban adták át volna a kórházat, de a Csehországtól az évben végleg elszakadt Szlovákiát abban az időben nem igazán foglalkoztatta a félbehagyott kórház ügye.

cam03632.jpg

cam03605.jpg

cam03573.jpg

cam03542.jpg

cam03617.jpg

cam03535.jpg

cam03560.jpg

cam03585.jpg

cam03546.jpg

cam03625.jpg

cam03629.jpg

Az évtizedek során időnként hol újraindult, hol pedig leállt az építkezés, így kerülhettek beépítésre a légkondicionáló berendezések is egyes épületrészekbe, amit a videóban is láthattok.

A '90-es évek második felében épülhetett meg a mentőhelikopter fogadására kialakított helikopterleszálló is az épület észak-nyugati részén, ami ebben a formában leginkább egy UFO-ra hasonlít.

cam03557.jpg

A komplexum folyamatos őrzés alatt áll, ugyanis rengeteg építési anyag, eszköz és gép áll a területén.

Az objektum szerkezete az évek során életveszélyesség vált, de a korlátok nélküli külső lépcsőházak és a nyitott liftaknák miatt alapból nagy körültekintést igényel az épület felfedezése. Ezt nem vette figyelembe egy 15 éves fiú, aki 2013-ban barátaival bemásztak az épületbe, ő pedig a liftaknába zuhant:

nevtelen_4.jpg

A szlovák fővárosban található félbehagyott kórház volt az eddigi legnagyobb elhagyatott épület, amit valaha láttam. Talán a Lipótmezei Elmegyógyintézet volt ennél nagyobb. Ottjártamkor néha olyan érzésem volt, mintha egy háború sújtotta városban bolyongtunk volna, élelmet keresve.

A gigaberuházás keretein belül létrejövő projekt egy több mint ezer beteg számára helyt adó kórházkomplexumot eredményezhetett volna, csakhogy az építkezés 2003-ban végleg leállt, az addig elköltött 33 millió euró a mai napig ott van az épület falaiban.

Egy blogger még látványtervet is készített a kórházról saját képzelete szerint:

d3bb8a17887921_562c073248857.jpg

Nem lett volna rossz ezzel a koncepcióval. Ehelyett maradt ilyen:

cam03574.jpg

cam03544.jpg

cam03614.jpg

cam03582.jpg

cam03561.jpg

cam03586.jpg

cam03571.jpg

cam03618.jpg

cam03541.jpg

cam03575.jpg

cam03543.jpg

cam03581.jpg

cam03616.jpg

Legfrissebb hírek szerint az elkövetkezendő időszakban a szakemberek elvégzik a csontvázépületben a felméréseket, amikből kiderül, hogy folytatni lehet-e a három évtizede enyésző kórház építését, vagy visszabontva, az alapoktól kell előröl kezdeni az egész beruházást, aminek költsége egyes becslések szerint több mint 500 millió euró lenne.

Így a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a befejezetlen, hatalmas kórház üres falai még hosszú évekig ott fognak állni, kísérteties csendben várva a soha el nem jövő újjáéledést...

Írta, Hajner Gyula
Fotók: Dénes Alexandra

Ha tetszett, iratkozz fel a youtube csatornára is a további videókért, facebookon pedig ide kattintva tudod követni az eseményeket.